A Munkáspárt Sopronban halottak adataival élt vissza
Gőbl György a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében a soproni rendőrségen megtette feljelentését. A mai hírek szerint a nyomozás lezárult. Halott személyek adataival adott le kopogtatócédulákat egy soproni képviselőjelölt - bizonyosodott be az ügyben folytatott rendőrségi nyomozás során. A rendőrök egy feljelentés után összesen 17 leadott ajánlószelvényt vizsgálatak, amelyek közül többről megállapították, hogy a rajta szereplő személyek már meghaltak, így sem a szelvény, sem az aláírás nem hiteles. A gyanús ajánlószelvények után egy múlt hétfői feljelentés miatt kezdett vizsgálódni a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság választás rendjének megzavarása ügyében. A rendőrség sem a nyomozás megindításakor, sem most nem kívánt arról beszélni, hogy melyik párt jelöltje adta le a halottak nevében kitöltött szelvényeket. Az MTI a soproni városházáról származó névtelen forrásra hivatkozva korábban azt írta, hogy egy parlamenten kívüli erő adta le a hamis cédulákat, majd a hírügynökség birtokába került feljelentésre hivatkozva közölte, hogy abban a Magyar Kommunista Párt szelvényeit kifogásolták. Az Országos Választási Bizottság honlapja szerint ugyanakkor Sopronban egyedül a Magyar Kommunista Munkáspárt színeiben indulni kívánó jelölt nyilvántartásba vételét utasították el. origo.hu - barikad.hu |
Központi videók
HELYI ESEMÉNYNAPTÁR
ESEMÉNYNAPTÁR















A múlt hét folyamán a Jobbik soproni alapszervezete súlyos választási csaláson kapta a Munkáspártot. Több szelvény hibásan, azonos kéz által, rosszul volt kitöltve, melynek következtében a helyi jelölt nem indulhat a kommunisták színeiben.











